Milyen gyümölcsöt ültessünk?

cser

Egészen a talaj befagyásáig ültethetünk, tehát előfordulhat, hogy még decemberben is ahogy tavaly is. Érdemesebb ősszel telepíteni, mert tavasszal bizonytalanabb a választék a lerakatokban, sokszor a már kiválogatott, félig kiszáradt készletek maradnak.

A választásnál először is nézzünk körül, hogy a környéken milyen gyümölcs fajok teremnek meg. Kevés helyen tenyészik jól a mandula és a gesztenye, ezért ha nem látunk a környéken szépen termő fát akkor ne ültessük.

Diót csak nagyobb kertbe vegyünk, mert hatalmasra nő. A cseresznye valamivel kisebbre, de kisebb kertbe inkább ne kerüljön.

Kisebb kertekbe ültessünk a málnán és ribizlin kívül őszibarackot, almát, birset, naspolyát, meggyet, kajszit, szilvát.  A körte néhány fajtája elég nagyra nő ha jól érzi magát, ilyen pl. a Bosc kobak vagy más néven Alexander.

A permetezések szempontjából házikertben a legkevésbé igényes a ribizli, a meggy, a korai és középérésű cseresznye, a dió, a mogyoró, a kajszi, néhány körte mint az előbb említett Bosc kobak és a nyári körték. Ezeket átlagos helyen és években permetezés nélkül is sikeresen nevelhetjük.
Néhány jó fajta cseresznyéből a Tünde, a Sándor, a Paulus, a Margit és a Petrus.
Almából igénytelen a Gála és a Jonatán, rezisztens a gombabetegségekre a Florina és a Freedom.
Körtéből inkább nyáriakat termesszünk az említett Alexanderen kívül.
Birset szellősebb, levegősebb helyekre telepítsünk, hogy a monília kevéssé károsítsa. Ugyanez igaz az őszibarackra is.
A mogyoró nagy kártevője a mókus, ahol sok van belőle, ott inkább mást válasszunk.
A kajszi nagy betegsége a gutaütés ami hirtelen ág- és teljes fapusztulás. Szerencsére hamar termőre fordul, ezért én mindig eggyel több fát tartok mint amire szükségem lenne, mert 5-6 éves korban rendszerint elpusztulnak. A ceglédi fajták kicsit ellenállóbbak, de igazán a termőhely számít, középkötött talajon, szabad, meleg fekvésben érzi jól magát a kajszi. És szigorúan csak közvetlen virágzás előtt metsszük.

Sokan leírják, hogy pontosan mekkora gödörbe ültessünk. Ennek igazából csak erősen kötött talajon van jelentősége, jó laza talajon elég akkora ültetőgödör, hogy a trágyával kevert földbe a kissé visszametszett gyökerek bőven beleférjenek. Erősen agyagos talajon tényleg áshatunk 1 m x 1 m x 80 cm-es gödröt amit tőzeggel, komposzttal, homokkal, érett istállótrágyával javítsunk fel. Tartós műtrágyát – pl. Buviplant tabletta – mindig célszerű adni.