Napjainkban kertjeink legáltalánosabb talajtakarója a gyep. Azonban ez nem az egyetlen megoldás.
Sokan kezdik felismerni a gyepek problémáit ami az utóbbi években a klímaváltozás miatt egyre fokozottabban jelentkezik.
Az enyhe telek igencsak kedveznek a mohásodásnak, mivel a fűvel ellentétben a moha már néhány plusz celsiusfokon is nő, így tavaszra nagyon felszaporodhat.
Nagy melegben megperzselődik a fű, különösen ha hirtelen jelentkezik. A nyár túl kedvezőtlen a gyep füveinek, ezért ilyenkor jóval lassabban nő, ami kedvez a gyomoknak, mint a madársóska, kakaslábfű, muharok. Szintén ilyenkor gombás betegségek lépnek fel, amiket 1-2 fungicides permetezéssel lehetetlen kordában tartani.
Mi hát a megoldás?
Fű helyett sokan kaviccsal, zúzott kővel vagy fakéreggel takarják a kert jó részét.
Legolcsóbb a kavics, de ha túl sok van belőle akkor kicsit unalmas. Például Dunakeszin az Alagliget lakóparkban egymást érik főleg az utcán a kavicskertek. Az egyébként is sűrű beépítés mikroklímáját ez még tovább rontja, hiszen a vizet nem tartja meg, a meleget tovább növeli, a páratartalmat csökkenti, ezáltal igencsak lerontja a közkedvelt tujafélék egészségi állapotát.
Valamivel jobb megoldás a fakéreg, nagyon szép pl. az apró vörösfenyő amit közvetlenül a talajra vagy geotextilre raknak le ágyásszegélyek közé. A fakéreg tartja a nedvességet, megakadályozza a talaj kiszáradását, növeli a páratartalmat és csökkenti a felmelegedést. Közvetlenül talajra téve fokozatosan lebomlik táplálva a talaj élőlényeit.
Nyugat-Európában már sok helyen látható olyan megoldás, hogy hagyják kaszálatlanul a kevésbé használt díszfüves sávokat. Ezzel gazdagítják az élőhelyet a madaraknak, rovaroknak, gilisztáknak, sünnek és egyéb állatoknak. A sok nyíló virág a méhészeket is örömmel tölti el. Sokan nem is tudják, hogy a nagyvárosok közepén is lehet néhány család méhet tartani ahogy ezt pl. New Yorkban is teszik, ahol sokáig tilos volt a méhészkedés, de a lakosság tiltakozására engedélyezték.
A talajtakarók vagy a gyep közé ültessünk szárazságtűrő cserjéket, fákat, hogy árnyékot adjanak, növeljék a páratartalmat, javítsák a mikroklímát.
Nagyon ellenálló és szép cserje az örökzöld ezüstfa (Elaeagnus pungens). Inkább kapható tarka levelű változata a ’Maculata’ (lsd. fennt). (Közeli rokona a keskenylevelű ezüstfa (E. angustifolia) sokfelé vadon nő, pl. homokdombokon, szikes talajon, méze különösen finom.)
Ezeknél jóval elterjedtebb, könnyebben beszerezhető, de tüskéikkel sok kellemetlenséget okozó cserjéink a tűztövis (Pyracantha) és a japán borbolya (Berberis thunbergii). Mindkettőből mutatós sövényt nevelhetünk, de a tűztövis jóval gyorsabban nő. A japán borbolyának sok színes levelű törpe fajtája is van melyeket sziklakertbe, út menti ágyásokba, dézsákba társíthatunk.
Fák közül nagyon jók száraz helyekre a mezei juhar (Acer campestre), a bálványfa (’Ailanthus altissima’) magyar nemesítésű ’Bíborsárkány’ fajtája, továbbá az ostorfák, a galagonyák, a kőrisek, a páfrányfenyő, a lepényfa, a csörgőfa, a kínai körte, a fehér akác és a pusztaszil. Ez utóbbi a csodasövénynek felkapott növény, mely fának nevelve gyorsan nagyra nő, csak nagy kertbe ültessük.
Sok évelő is van amik tűrik a száraz viszonyokat, sőt nem is viselik el az automata öntözőrendszerek sokszor vízpazarló ténykedését. Ezekről külön cikkben fogok írni legközelebb.